
Az illúziótest jógája a gyémántút buddhizmusban használt gyakorlat, amely a valóság álomszerű, lényeg nélküli természetének fölismerésén alapul. Annak ellenére, hogy a jelenségek – beleértve saját testünket és személyünket is – élénken megjelennek számunkra, mégsem léteznek önmagukban, megváltoztathatatlan módon. Ha elengedjük a szokásainkhoz és érzelmi sémáinkhoz való megrögzött ragaszkodást, és tudatosabbá válunk, akkor életünk folyását irányításunk alá vonhatjuk, s kiszabadíthatjuk az önismétlő mintázatok hálójából. Abbahagyhatjuk személyes drámánk unalmas és kisszerű ismételgetését, s helyette elkezdhetjük a Buddha szerepét és megvilágosult tevékenységeit megjeleníteni életünk színpadán. Alkotó képzeletünknek és a buddhizmus ügyes módszereinek segítségével mély értelemmel tölthetjük meg üres és káprázatszerű közönséges életünket, s eddigi kilátástalan vergődésünk felszabadult, katartikus játékká alakul.
Ahhoz azonban, hogy képessé váljunk életünkben a tudat megvilágosult természetét megjeleníteni, meg kell tisztulnunk a látásunkat elhomályosító és a cselekedeteinket megrontó káros szokásainktól. A tavaszi félévben a tudatot elhomályosító és zavarodottságba taszító mérgező érzelmek fajtáival és kezelésükkel foglalkoztunk. A következő szemeszterben elkezdjük a megvilágosult tudatosság kifejlesztésére szolgáló módszerek részletes tárgyalását.
- Teacher: Rendszergazda Lílávadzsra



